Óvodapedagógusok teljesítményértékelési rendszerének kialakítása a jogszabályi elvárások tükrében
Szakmai napunkon hathatós támogatást kívánunk nyújtani az óvodák nevelőközösségei számára a bérek évenkénti megállapításának alapját képező teljesítményértékelési rendszer kialakításához és működtetéséhez. |
|
|
Leírás
Bár a teljesítményértékelési rendszer bevezetése még távolinak tűnik, mégis, a 2023-2024. nevelési év egyik kiemelt munkatervi feladat lesz minden nevelőtestület számára a jogszabályi elvárásoknak megfelelő teljesítményértékelési rendszer kialakítása.
A teljesítményértékelési rendszer koncepciójával már 2023 tavaszán találkozhattunk, a jogszabályi tartalmak pedig részben a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvényből váltak ismertté, illetve a végrehajtási rendeletből.
Nem csak a tét, de a feladat is nagy! A teljesítményértékelési rendszer elkészítésének és bevezetésének Mód-Szer-Tár által javasolt ütemterve (2023-2026) is felhívja a figyelmet arra, hogy a hétköznapok sűrűjében az intézmény igazgatója egymagában nem, vagy csak nehezen tudna megbirkózni a több óvoda számára is új kihívást jelentő feladattal még akkor is, ha 2017-től jogszabályi elvárások révén minden intézmény rendelkezik Értékelési szabályzattal.
A teljesítményértékelési rendszer elkészítésének és bevezetésének ütemterve (2023 – 2026)
Nevelési év |
Feladatok |
2023-2024 |
|
2024-2025 |
98. § (3) „A munkáltató minden évben köteles a köznevelésért felelős miniszter rendeletében meghatározott szabályok szerint értékelni a pedagógus és a pedagógus szakképesítéssel vagy szakképzettséggel rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott teljesítményét…” Szükséges korrekciók elvégzése a teljesítményértékelési rendszer bevezetésének tapasztalatai alapján |
2025-2026 |
|
Mint ahogy később a rendszer működtetése, a Mód-Szer-Tár megítélése szerint már a teljesítményértékelési rendszer elkészítése is csapatmunkát igényel. Résztvevői a vezetői feladatokat ellátók, de jó esetben – biztosítva az “egy nyelven beszélést”, legalább az alapelvek és az értékelés fő szempontjainak kialakításába és közös értelmezésébe – a nevelőtestület tagjai is bevonódnak.
Akiknek ajánljuk: Nevelőtestületeknek, intézmény igazgatóknak, intézményvezető-helyetteseknek, szakmai munkaközösségek vezetőinek
A résztvevők, illetve megrendelőink az alábbi tartalmat kapják meg e-mailben:
- A témával kapcsolatos prezentáció
- A saját teljesítményértékelési rendszer elkészítését támogató szakmai tartalmak (Word formátumban)
- “Így is lehet – Teljesítményértékelés az óvodában” (Word formátumban)
Választható időpontok és helyszínek:
- Óvodákba kihelyezett továbbképzések az igazgatóval történő előzetes telefonos időpontegyeztetés szerint – Nevelés nélküli tanácskozások, szakmai napok, szakmai délutánok
- Régiókba kihelyezett továbbképzések a szervezőkkel történő előzetes telefonos időpontegyeztetés szerint – “A teljesítményértékelés napja”
Időpont egyeztetéssel kapcsolatban keressen bennünket a 30/460-3875 telefonszámon.
A szakmai program részvételi díja:
- Óvodákba kihelyezett továbbképzések esetén a helyszín és a résztvevők létszámának függvényében az igazgatóval történő előzetes megállapodás szerint
- Régiókba kihelyezett továbbképzések esetén 12.000 Ft + Áfa, bruttó 15.240 Ft/fő
Szakmai vezető: Lendvai Lászlóné, Ani intézményfejlesztő