Mesterpedagógus pályázat megújítása – Mesterműhely foglalkozások a Mód-Szer-Tár-ban
Hogy a nyár ne „pályázatíró szorongással,” hanem többnyire pihenéssel teljen, és hogy az újabb Mesterpályázathoz szükséges érdemi tartalmak egyeztetésére még ebben a nevelési/tanévben sor kerüljön, hathatós támogatást kívánunk nyújtani a Mesterpedagógus pályázat megújításában érintettek számára. |
|
|
Leírás
Az elmúlt négy évben elért célok és a megvalósult feladatok, valamint tapasztalataik birtokában ezek a kollégák újabb kihívás előtt állnak, mivel Mesterpedagógusi fokozatuk megtartásának feltétele a megújító minősítési eljárásban való sikeres részvétel.
Az összesen 4 műhelyfoglalkozáson és minden résztvevő számára 1 alkalommal biztosított személyes konzultáción – miközben szakértői támogatással, lépésről-lépésre készítik el a résztvevők saját Mesterpályázatukat – több más mellett az alábbi tartalmakat és kérdéseket kívánjuk körbejárni:
- A Mesterpedagógus fokozat megújítására irányuló pályázati eljárás jogszabályi háttere.
- Melyek az alapvető tartalmi különbözőségek az első és a megújítás során benyújtásra kerülő Mesterprogramok között?
- Miért válnak el a szakmai életút bemutatásának kötelező mellékletei a bemutatóportfólióba feltöltendő dokumentumoktól?
- Hogyan történjen a 4D igazolása az előző Mesterprogram elemzését alátámasztó, egyénileg kiválasztott dokumentumok gyűjteménye alapján?
- Melyek a legegyszerűbb módjai annak, hogy a minősítési folyamatban résztvevő értékelők a 4D mentén megismerjék az újra pályázó szakmai fejlődését, tevékenységei eredményeit és újabb terveit?
- A megújító pályázatnak minimum hány dokumentum melléklete kell, hogy legyen?
- Milyen dokumentumok/produktumok állnak/állhatnak rendelkezésre, vagy szerezhetők be még a 2025-2026. nevelési/tanév előtt, amelyek – a benyújtandó kötelező dokumentumok között – a megvalósítás eredményességét mutatják be, és a Mesterpedagógus fokozatra való további alkalmasságot támasztják alá?
- Stb.
Akiknek ajánljuk: Mesterpedagógus pályázat megújításában érintettek Mesterpedagógusok
Szakmai segítő: Lendvai Lászlóné Ani tanfelügyelő-minősítő tréner, köznevelési szakértő, intézményfejlesztő
Szakmai vezető: Lendvai Lászlóné Ani intézményfejlesztő
A műhelyfoglalkozások tervezett időpontjai:
- 2025. június 02. hétfő, 17:30-20:30 óráig
- 2025. június 23. hétfő, 17:30-20:30 óráig
- 2025. július 14. hétfő, 17:30-20:30 óráig
- 2025. szeptember 22. hétfő, 17:30-20:30 óráig
- Plusz egy 90 perces egyéni konzultáció a résztvevő igénye szerint, előre egyeztetett időpontban
Az ár tartalmazza az online részvétel lehetőségét, valamint a műhelyfoglalkozásokhoz kapcsolódó szakmai anyagokat, melyeket a foglalkozásokat követően elektronikus formában juttatunk el.
Helyszín:
Szeretjük a személyes találkozás erejét és hangulatát, azonban az utóbbi évek váratlan helyzetei miatt ma már azt is tudjuk, hogyan teremtsük meg ezeket a kedvező feltételeket virtuálisan is!
A műhelyfoglalkozást Google Meet alkalmazással tartjuk.